Az Átláthatóság megalapozása
Vállakozóként akkor lehetsz nyugodt, ha folyamatosan kézben tudod tartani a vállalkozásodat, függetlenül attól, hogy egyéni vállalkozóként dolgozol vagy egy sok alkalmazottat foglalkoztató, már kiterjedt céged van.
Mindkét helyzetre egyformán érvényes, hogy akkor lehetsz igazán hatékony és eredményes, ha tudatosan átgondolt rendszerben építed fel és működteted az üzletedet.
Egyéni vállalkozóként
ez szolgálhat a későbbi fejlődés alapjául.
Ha már nagyobb céged van,
akkor pedig a szintlépés lehetőségét teremted ezzel meg.
Módszertanunk alapvetően négy szakaszra bontja a cégépítés folyamatát, ezek egymásra épülnek.
Megoldásaink egyformán működnek induló vállalkozások esetében csakúgy, mint a már hosszabb múlttal rendelkező cégeknél is.
Előbbi esetben a „nem lehet elég korán kezdeni” elv valósul meg, az utóbbiban pedig a hatékonyság növelésének a lehetőségét használjuk ki eszközeinkkel.
A cégépítés folyamatában az első feladatunk az átláthatóság megteremtése.
Minden vállalkozás egy komplex rendszer, amelyben minden esemény vagy változás kihat a cég egészére. Ebben a bonyolult összefüggés sorozatban olyan működést kell kialakítani, amely tulajdonosként kezelhetővé teszi a számodra mindazt, ami a cégedben zajlik.
Az Átláthatóság
biztonságot ad neked
nem kell aggódnod, hogy lemaradsz valamiről
kézben tarthatod az irányítást
javítani tudod a személyes hatékonyságodat
összességében növekszik a termelékenység is.
Ha ezt meg tudod teremteni, már félig nyert ügyed van!
Nézzük végig, milyen lépéseket kell ehhez tenni!
-
Alapok lerakása
- Vízió
- Küldetés
- Alapértékek
- Pozícionálás
-
Célrendszer
- Célok
- Stratégia
- Üzleti terv
- Éves tervezés és követés
-
KONTROLL
- Mutatók
- Riportok
- Fedezet és árrés dimenziók
-
TELJESÍTÉS
- Értéklánc definíálása
- Alap kockázatok
- Minőségbiztosítás
-
MŰKÖDÉSI REND
- Feladatok, elvárások
- Felelősségek
- Információ áramlás
- Alap munkarend kialakítása
- Rutinok
-
SZEMÉLYES HATÉKONYSÁG
- Időgazdálkodás
- Értékteremtési egyensúly
- Delegálás
- Alapnaptár