Útvonalterv
Több, mint fél millió társas vállalkozás…
Több, mint egymillió önálló vállalkozó…
Vannak, akik túlélnek és vannak, akik nem.
Te melyik csoportba szeretnél tartozni?
A nehezedő feltételek mellett AZ a vállalkozás képes túlélni és sikeresen fejlődni, amely tudatosan felépített módon működik.
Nincs ebben semmi varázslat. Az erős, jól megépített hajó is jobban ellenáll a viharnak, mint az, amit csak összetákolnak. Ez ugyanúgy igaz a te vállalkozásodra is.
A Vállalkozó Tudáscentrum útvonalterve a sikeres és fenntartható vállalkozás kiépítésének lépéseit foglalja magába.
A cégépítés egy folyamat. Egy útvonal, amelynek állomásai logikus rendben követik egymást.
Ki lehet hagyni egyeseket, vagy a gyorsabb haladás érdekében levágni a kanyarokat, de ez később megbosszulhatja magát. Nagyobb energiát, több ráfordítást okozhat később pótolni azt, ami elmaradt.
Utazzunk együtt a stabilan tervezhető, biztos profitot hozó vállalkozásodhoz!
Fejlődési szakaszok
A Te vállalkozásod hol tart?
Mi most a legnagyobb kihívásod? Min szeretnél javítani?
Válasz a 4 szakasz közzül és tudd meg miben lehetünk a segítségedre!
Az ÁTLÁTHATÓSÁG megalapozása után a következő lépés a tudatos marketingen alapuló jövedelemtermelés, a biztos, tervezhető profitot hozó marketing és értékesítés kialakítása.
Az ÁTLÁTHATÓSÁG és JÖVEDELMEZŐSÉG szakaszok után a vállalkozás működése már egy jól kialakított mederben zajlik. Fő feladat ennek a rögzítése, bebetonozása annak érdekében, hogy a fejlődés biztonságosan fenntartható és kiszámítható is legyen.
Az utolsó szakasz a kialakított rendszer növekedését és fentarthatóságát biztosító struktúra felépítése és karbantartássa. Itt már a vállalkozás elég stabil ahhoz, hogy a napi irányításból hátrébb lépve tényleg csak a további fejlesztések területével foglalkozzunk tulajdonosként és a cég napi működtetését rábízzuk valaki másra.
⇒ Én már ITT TARTOK!
-
JÖVEDELMEZŐSÉG
Az ÁTLÁTHATÓSÁG megalapozása után a következő lépés a tudatos marketingen alapuló jövedelemtermelés, a biztos, tervezhető profitot hozó marketing és értékesítés kialakítása.
-
RENDSZEREZÉS
Az ÁTLÁTHATÓSÁG és JÖVEDELMEZŐSÉG szakaszok után a vállalkozás működése már egy jól kialakított mederben zajlik. Fő feladat ennek a rögzítése, bebetonozása annak érdekében, hogy a fejlődés biztonságosan fenntartható és kiszámítható is legyen.
-
MŰKÖDTETÉS